Keresés:     2022 május 28. szombat
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Kurszk után, Albertirsa előtt


A körülmények miatt a héten gyakorlatilag több időt tölt csapatunk utazással, mint edzéssel, miután az oroszországi kalandtúra után szombaton is kimozdulunk Sopronból. Az új ceglédi csarnok építése miatt Albertirsán lépünk pályára 18 órai kezdettel.

Ellenfelünk a tabella 10. helyét foglalja el, 4 győzelem mellett 13 vereséget számlálva. Legutóbb a Vasas Akadémia otthonában szenvedtek 10 pontos vereséget 67-57 arányban. December közepe óta már új edzővel, Sandro Orlandoval folyik a munka Cegléden, de egyelőre még várat magára a szintlépés. A Vasas mellett a DVTK otthonában sem termett számukra siker, egyedül az újonc Szigetszentmiklós ellen bizonyultak jobbnak.

Csapatunkra rájár a rúd, de ennek ellenére két olyan emberfeletti siker hátunk mögött, melyből mentálisan rengeteget meríthetünk. A Csata elleni hosszabbításban elért győzelem után szerdán Kurszkban is diadalmaskodtunk. Utóbbin már mindenki visszatért a keretbe, és remélhetőleg végre az edzéseken is mód lesz teljes létszámban dolgozni, melyre nagy szükségünk lenne a további nehéz feladatok előtt. A csütörtök délutáni hazaérkezést alapos regeneráció követte, remélhetőleg ez is segít, hogy kipihenjék lányaink a fáradtságos utazással járó megterhelést.

A Cegléd elleni bajnoki kapcsán Laczka Miklós másodedzőnket kérdeztük, aki jól ismeri ellenfelünk olasz szakvezetőjét, miután a PINKK csapatánál korábban együtt dolgoztak.



A bajnoki nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a szövetség weboldalán.

Sopron vs. Cegléd (bajnoki)

35 mérkőzés
35 győzelem / 0 vereség
3200 dobott / 1885 kapott pont

Legutóbb - 2022. október 30.

Sopron Basket - VBW CEKK Cegléd 92-56 (27-16, 21-8, 19-12, 25-20)

Sopron Basket: Fegyverneky 7/3, Jovanovic 9/3, Williams -, Varga A. 10, Határ 16 Cs.: Peddy 18/9, Brooks 17/3, Gaye 11, Varga S.4, Sitku -
VBW CEKK Cegléd: Rakita 4, Szabó Flóra -, Szabó Fanni 10/6, Szerelem-Kobolák -, Manis 22/9 Cs.: Szabó P. 5/3, Katona Sz. 4, Laufer 4, Szirony 3/3, Baugh 2, Szabó D. 2, Viszmeg -


- 2022-01-21




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Ünnepség után újabb chicagói győzelem
Vandersloot Courtney ismét sikerhez vezette csapatát, miután a csarnokban felavatták a tavalyi bajnoki címnek emléket állító zászlót, a játékosok pedig megkapták bajnoki gyűrűiket
05/25 09:47
    Nem bírt a triplazáporral a Sparks
Brittney Sykes együttese rossz napot fogott ki, míg az Aces remekül célzott távolról, és szétdobta ellenfelét
05/24 09:26
    Megint nyert a Sky
Hullámzó első félidő után összeszedte magát Vandersloot Courtney együttese és megszerezte a győzelmet a fővárosban
05/23 11:05
    Végig vezetve nyert a Storm
Erős első negyedbeli teljesítményére támaszkodva győzte le Ezi Magbegor együttese a Brittney Sykes-szal felálló los angelesieket
05/21 09:12
    Ezi Magbegor karriercsúcsával verte a Chicagót a Seattle
Fiatal centerünk eddigi legjobb meccsét hozta, ami győzelmet ért csapatának, míg a túloldalon Vandersloot Courtney ismét dupla-duplázott
05/19 11:10
    Körömrágós végjátékot nyert a Lynx Los Angelesben
Brittney Sykes sokoldalú teljesítménye ellenére ismét vereséget szenvedett a Sparks
05/18 10:16
    Vandersloot Courtney ismét győzelemre vezette csapatát
Jövő évi irányítónk dupla-duplát jegyzett a Minnesota ellen megnyert találkozón
05/15 11:06
    Visszatekintő Gáspár Dáviddal
Miután véget ért a sikeres szezonunk, leültünk vezetőedzőnkkel, Gáspár Dáviddal egy hosszabb visszatekintésre
05/14 19:10
    Kiütéses győzelmet aratott Vandersloot Courtney együttese
A Chicago Sky otthon győzte le a New Yorkot a WNBA hajnali játéknapján
05/12 09:25
    Jól teljesítettek új igazolásaink
Brittney Sykes és a Los Angeles Sparks győzelmet ünnepelhetett, míg Ezi Magbegor együttese, a Seattle Storm hullámzó mérkőzést veszített el
05/09 10:09
    Ismét itt a WNBA-szezon
Az európai bajnokságok befejeztével újraindult a tengerentúli pontvadászat, ahol idén is több olyan játékos szereplését követhetjük nyomon, akik a 2022/2023-as szezonban csapatunkat erősítik majd
05/08 19:06
    Memorable evening with roster announcement
Following last year’s really successful end-of-season event we closed this historic season with a memorable night, too, in the festive environment of Novomatic Aréna, during which our team’s 2022/2023 roster was also announced!
05/08 00:42
    Nincs itt mese! - Emlékezetes este, kerethirdetéssel
A tavalyi nagy sikerű évzáró rendezvényünk után az idei történelmi szezont is egy emlékezetes estével zártuk a Novomatic Aréna ünneplőbe öltöztetett környezetében, melynek során bejelentésre került csapatunk 2022/2023-as kerete is!
05/07 19:54
    Ahol a jövő jelen van! - 2. évad/7. adás (2022.05.04.)
Aktuális adásunkban felnőtt csapatunk idei történelmi szezonját járjuk körül Gáspár Dávid vezetőedzőnkkel és Fegyverneky Zsófia csapat-kapitányunkkal
05/04 17:42
    Nincs itt mese!
Megismételhetetlen este Török Zoltán ötletei alapján
05/02 12:25
    Strategic signing
We are able to deliver really great news to our fans! The place of Briann January, who will no longer play in Europe will be taken by an experienced point guard, Courtney Vandersloot for the 2022/2023 season!
04/26 15:18
    Stratégiai igazolás
Rendkívül megnyugtató hírrel szolgálhatunk szurkolóinknak! Az európai szerepléstől visszavonuló Briann January helyét egy rutinos, vérbeli irányító, Courtney Vandersloot foglalja el csapatunknál a 2022/2023-as szezonban!
04/26 15:15
    WE ARE THE CHAMPIONS!
Our team came up big in the third game of the league finals, and beat Szekszárd for the third time in a row to claim the title! Sopron Basket - Atomerőmű KSC Szekszárd 74-52 (29-14, 21-14, 15-15, 9-9) Sopron, 1800 néző
04/23 17:17
    ITT A 15. BAJNOKI CÍM!
A bajnoki döntő harmadik mérkőzésén is legyőztük a Szekszárd együttesét, megvédve bajnoki címünket! Sopron Basket - Atomerőmű KSC Szekszárd 74-52 (29-14, 21-14, 15-15, 9-9) Sopron, 1800 néző
04/23 17:07
    We could make the last step together!
Game 3 of the league finals against Atomerőmű KSC Szekszárd takes place from 2
04/22 12:38


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.