Keresés:     2022 július 03. vasárnap
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Ismét itt a WNBA-szezon


Az európai bajnokságok befejeztével újraindult a tengerentúli pontvadászat, ahol idén is több olyan játékos szereplését követhetjük nyomon, akik a 2022/2023-as szezonban csapatunkat erősítik majd.

Lássuk, hogyan szerepeltek ők a felkészülési találkozókon, valamint az első tétmérkőzéseken!

Edzőmérkőzések

Seattle Storm – Los Angeles Sparks 81-68

Az előszezon első összecsapásán két jövő évi játékosunk, Ezi Magbegor és Brittney Sykes együttese nézett farkasszemet. Hamar komoly előnybe kerültek a hazaiak, a Sparks pedig csak ponterős utolsó negyedének köszönhette, hogy nem lett kiütés a vége.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor 17 perc alatt 9 pontot, 8 lepattanót, 1 gólpasszt és 2 szerzett labdát tett a közösbe, valamint volt 2 eladott labdája és 3 személyi hibája.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes szűk 18 perc alatt 10 pontot, 5 lepattanót és 2 szerzett labdát jegyzett, emellett volt 1 eladott labdája és 2 személyi hibája.

A Storm legjobb dobói: Stewart 20/9, Loyd 18/12, Perez 9/3, Magbegor 9

A Sparks legjobb dobói: Nelson-Ododa 15, Carter 11, Sykes 10

Phoenix Mercury – Seattle Storm 78-82

A Storm második mérkőzése már szorosabban alakult, hol az egyik, hol a másik fél járt néhány ponttal előrébb, a záró etapra pedig döntetlen állással érkeztek meg a felek, és végül a Storm jött ki győztesen az adok-kapokból.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor valamivel kevesebb, mint 15 pályán töltött perc alatt 8 pontot, 4 lepattanót, 1 gólpasszt és 1 szerzett labdát „írt fel” statisztikai lapjára, negatív oldalon pedig 1 eladott labda és 1 személyi hiba került a neve mellé.

A Mercury legjobb dobói: Charles 16, Peddy 12/6, K. Williams 12/9

A Storm legjobb dobói: Stewart 16/6, Westbrook 15/9, Bird 9/3, Prince 9/3

Indiana Fever – Chicago Sky 79-75

Ezen a találkozón a Sky kezdett jobban, az első három játékrészben vezettek is, azonban az utolsó negyedre összeszedte magát a Fever, és extra védekezéssel, valamint jó dobóformával megfordította és megnyerte a mérkőzést.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney 15 perc alatt 10 pontot, 4 lepattanót és két gólpasszt termelt, valamint volt 1 eladott labdája.

A Fever legjobb dobói: Egbo 15, K. Mitchell 12/6, Henderson 11, Smith 10

A Sky legjobb dobói: Meesseman 13, Evans 12/9, Davis 10/3, Vandersloot 10

Bajnoki mérkőzések

Chicago Sky – Los Angeles Sparks 91-98

A tengerentúli bajnokság idei szezonja egy olyan mérkőzéssel indult, ahol mindkét oldalon szerepelt soproni játékos. Kemény csatát hozott a találkozó, amely során szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a záró etapban azonban magasabb fokozatra kapcsolt védekezésben a Sparks, és az előző idény bajnokát mindössze három ponton tartva megnyerte a mérkőzést.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney 34 perc alatt 11 pontot, 2 lepattanót, és 8 gólpasszt jegyzett, emellett pedig volt 4 személyi hibája és 8 eladott labdája.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes 9 pontot, 6 lepattanót, 4 gólpasszt, 4 szerzett labdát és két blokkot ért el, valamint volt 4 személyi hibája és 2 eladott labdája.

A Sky legjobb dobói: Evans 24/6, Parker 21/9, Stevens 13/3, Meesseman 12, Vandersloot 11/3

A Sparks legjobb dobói: Canada 21, Ogwumike 19/6, Brown 12/12, Carter 12, Cambage 12

Seattle Storm – Minnesota Lynx 97-74

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, olyannyira, hogy a nagyszünetre döntetlen állásnál érkeztek meg a csapatok, a fordulás után azonban robbantott a Storm, amely a harmadik játékrészben állva hagyta ellenfelét, és húszpontos vezetésre tett szert. Az utolsó tíz percben még erre is rá tudott tenni egy lapáttal fiatal centerünk együttese, így magabiztos győzelmet aratott.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor valamivel kevesebb, mint 23 perc alatt 8 pontot, 5 lepattanót, 2 gólpasszt, és 2 szerzett labdát jegyzett, a negatív oldalon pedig 2 személyi hiba és 1 eladott labda került a neve mellé.

A Storm legjobb dobói: Steawrt 17/6, Loyd 17/3, Prince 13/9, Bird 11/9, Talbot 11/3

A Lynx legjobb dobói: Fowles 16, Powers 14/3, Shepard 9/3, Sims 9

Folytatás ma este 21.00 órától, amikor Brittney Sykes és a Los Angeles Sparks Indianában lép pályára, hajnalban pedig Ezi Magbegor és a Seattle Storm las vegas-i vendégjátékát láthatjuk.

- 2022-05-08




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    A listavezető után a sereghajtót is legyőzte a Storm
Ezi Magbegor ismét hasznos játékkal járult hozzá csapata győzelméhez
07/02 11:03
    Újabb győzelmével már második a Sky
Vandersloot Courtney együttesének mindössze egyetlen mérkőzés a hátránya a listavezető Las Vegas Aces-zel szemben, akik Ezi Magbegor és a Seattle Storm ellen szenvedtek vereséget
06/30 18:33
    Vandersloot Courtney újabb meccsnyerő dobásával győzött a Sky
Irányítónk együttese szinte végig vezetett a Minnesota elleni találkozón, a döntés azonban így is az utolsó támadásra maradt
06/29 10:37
    Dávid Gáspár: 2025!
It is for certain that the months of the summer will not pass by without important decisions regarding the future of our club either
06/27 17:45
    Gáspár Dávid 2025-ig hosszabbított
Most már biztos, hogy a nyári hónapok sem telnek el fontos, a jövőbe mutató bejelentés nélkül csapatunk háza táján
06/27 17:11
    Már a félidőre eldöntötte a Sky a „sopronos” rangadót
Vandersloot Courtney együttese már a nagyszünetre huszonkilenc pontos előnyt épített ki a Brittney Sykes-szal felálló Los Angeles Sparks ellen, így a második félidőben pihentethették a fontosabb játékosaikat, Ezi Magbegor és a Seattle Storm pedig sokáig szoros találkozón szintén győzelmet ünnepelhetett
06/24 09:23
    A WNBA történetének legnagyobb fordításával nyert a Sky
Vandersloot Courtney együttese már az első negyedben komoly hátrányba került, amelyet irányítónk vezetésével sikerült ledolgoznia, és száz pont fölé jutva óriási győzelmet aratott a ligaelső ellen, a Brittney Sykes-t ismét a kezdőben tudó Los Angeles Sparks pedig körömrágós végjátékban győzte le fővárosi ellenfelét
06/22 13:43
    Megint nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a New Yorkot fektette két vállra, míg Vandersloot Courtney és a Chicago Sky egylabdás meccset bukott, a Los Angeles Sparks pedig Brittney Sykes jó jétéka ellenére szenvedett vereséget
06/20 11:39
    Hosszabbításban szerezte meg a győzelmet a Sky
Vandersloot Courtney együttese az Atlantát gyűrte le ráadásban hazai pályán, míg Ezi Magbegor és a Seattle Storm ezúttal alulmaradt
06/18 12:48
    Megint nagy csatát nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a második félidőben teljesen eltüntette a nagyszünetig összeszedett hátrányát, és megnyerte a mérkőzést
06/16 13:14
    Újabb thrillert nyert a Sky
Vandersloot Courtney az utolsó másodpercben egy meccsnyerő triplával koronázta meg fantasztikus teljesítményét a New York elleni mérkőzésen, Ezi Magbegor pedig a Dallas legyőzésénél vállalt kulcsszerepet
06/13 09:24
    Újabb vereségbe szaladt bele a Sparks
Brittney Sykes együttese az első negyedben még tudta tartani a lépést ellenfelével, ezután azonban érvényesítette a papírformát a nevadai gárda, és megnyerte a találkozót
06/12 10:34
    Egylabdás meccset nyert idegenben a Sky és a Storm is
Vandersloot Courtney együttese Connecticutban győzte le a Sunt, míg Ezi Magbegor és a Storm Dallasban múlta felül a Wingst
06/11 09:53
    Nem tudták végigcsinálni
Tetemes hátrányt dolgozott le a második félidőben a Chicago, a döntő dobás azonban kimaradt, így a fordítás nem sikerült Vandersloot Courtney együttesének
06/09 10:19
    Hullámzó meccset nyert a Storm
Ezi Magbegor ismét jól játszott, teljesítményét pedig győzelemmel koronázta meg
06/08 10:03
    Ezi Magbegor szép teljesítménnyel tért vissza a pályára
Jó játékkal hagyta maga mögött betegségét fiatal centerünk, csapata azonban vereséget szenvedett
06/06 14:40
    Brittney Sykes vezette győzelemre a Los Angeles-t
Új játékosunk a hét eleji mérkőzésen extra dobóformát fogott ki, ezzel győzelemhez segítve csapatát
06/04 08:05
    Önkénteseket keresünk az U20 Európa bajnokságra!
Július 8-16
05/30 17:40
    Egylabdás mérkőzést nyert a Sparks
Brittney Sykes együttese többször is vezetett nagyobb különbséggel, leszakítani azonban nem tudta ellenfelét, így szoros végjátékban csikarta ki a győzelmet
05/30 09:23
    Kikapott a listavezetőtől a Sky
Vandersloot Courtney ismét jól játszott, azonban ez a teljesítmény most nem ért győzelmet
05/29 09:04


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.