Keresés:     2022 október 03. hétfô
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










LA-ben is nyert a Sky


Brittney Sykes együttese tíz perc játék után még vezetett, azonban a két középső negyedet elrontotta, így hiába kapaszkodott, a végén Vandersloot Courtney csapata örülhetett.

Los Angeles Sparks – Chicago Sky 68-80

Lassan melegedtek be a csapatok a mérkőzés elején, két percet kellett várni az első kosárra, amelyet a Sky szerzett, ezután azonban a Sparks is belelendült, a negyed közepén pedig már öt ponttal vezettek a hazaiak. Az utolsó percekben inkább a Chicago akarata érvényesült, és vissza is jöttek egy pontra. A második felvonásban már teljesen más volt a játék képe, felszívta magát a vendég csapat, és tíz ponttal nyerte meg ezt a játékrészt, sőt, a harmadikban újabb tizenegyet tett hozzá a különbséghez, így a záró etapban hiába próbálkozott a Sparks, a listavezető chicagóiak már nem adták ki a kezükből a győzelmet.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes kezdőként 31 perc alatt 12 pontot, 4 lepattanót, 5 gólpasszt, 2 szerzett labdát és egy blokkot ért el, emellett pedig volt 6 eladott labdája és 4 személyi hibája.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként 20 perc alatt 5 pontot, 2 lepattanót, 4 gólpasszt és egy szerzett labdát jegyzett, de volt egy eladott labdája és 2 személyi hibája is.

A Sparks legjobb dobói: N. Ogwumike 16, C. Ogwumike 14/6, Samuelson 12/12, Sykes 12

A Sky legjobb dobói: Gardner 18, Stevens 14/6, Copper 12/6, Quigley 11/9

- 2022-07-15




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Above one hundred on the road
In a game that was tight for a long time we came up big in the final quarter and won it against Cegléd
10/01 21:36
    Introducing: Vivien Böröndy
The player from our town, our academy, Vivien Böröndy, who came home this season probably doesn't need an introduction for most of our fans, but we tried to give them also some interesting facts about Kiwi's career so far, and about her activities off the court
09/29 18:48
    Bemutatjuk: Böröndy Vivien
A szurkolóink többségének biztosan nem kell bemutatnunk városunk szülöttét, saját nevelésű, az idei évadban hazatérő játékosunkat, Böröndy Vivient, de igyekeztünk nekik is számos érdekességgel szolgálni Kiwi eddigi pályafutásáról, illetve a parketten kívüli időtöltéseiről
09/29 18:36
    Next Stop: Albertirsa
Ahead of the home season-opener on October 8th we are facing a Hungarian league game on the road again
09/29 12:13
    A következő állomás: Albertirsa
Az október 8-i évadnyitót megelőzően ismét idegenben vár ránk magyar bajnoki
09/29 12:13
    Two for two on the road
We had to fight hard for the win in the capital against TFSE, and after a slow start in the first half we turned the game our way in the second and came away with the victory
09/28 21:11
    Csak úgy hullottak a pontok a fővárosban
A felszabadultan kosárlabdázó fővárosiak befűtöttek nekünk az MTK csarnokban, de a szünet után megfordítottuk a mérkőzést
09/28 21:06
    We'll keep going on the road
The next task in the Hungarian league awaits us at the home of TFSE-MTK from 7 pm on Wednesday
09/27 14:59
    Utazunk tovább
Szerdán 19 órakor a TFSE-MTK otthonában vár ránk a következő feladat a magyar bajnokságban
09/27 14:55
    Szurkolj nekünk Bourgesban! - Jegyinformációk
Mint ismert október 18-án, kedden este lépünk pályára Bourgesban a Szuper Kupa serlegért
09/26 19:56
    Win in the first game
We came up big in the season debut, and collected a win on the road against PINKK
09/24 20:49
    Győzelem lila-fehérben
Fokozatosan távolodtunk el a PINKK Pécsi 424 csapatától, és magabiztos győzelmet arattunk a bajnoki nyitányon
09/24 20:38
    League debut on the road against PINKK
We are getting the league campaign started playing guests to PINKK-Pécsi 424 from 7 pm on Saturday
09/23 00:00
    Szurkolj exkluzív sállal a nyakadban!
A máig elképesztő Euroliga győzelem kapcsán úgy gondoltuk itt az ideje, hogy a különböző ajándéktárgyak mellett szurkolói sálat is elérhetővé tegyünk szurkolóink számára
09/22 23:46
    Bajnoki rajt a PINKK otthonában
Szombaton 19 órakor a PINKK-Pécsi 424 vendégeként kezdjük meg a bajnoki pontvadászatot
09/22 22:19
    Warming up to the beginning of the season with a win
Diósgyőr started the game better, but we took over control in the second half and came away with the win
09/20 20:11
    Győzelemmel hangoltunk a bajnoki rajtra
Jobban kezdte a mérkőzést a Diósgyőr, azonban a második félidőben átvettük az irányítást, és megszereztük a győzelmet
09/20 20:07
    Euroleague Women sides faced off
The battle between our team and Czech squad Prague brought a hard-fought, well-paced game, which the guests managed to wiin by eight points thanks to their good start
09/18 20:03
    Megküzdöttek egymással az euroligások
Küzdelmes, jó iramú mérkőzést hozott csapatunk a cseh Prága csatája, melyet a mérkőzést jobban kezdő vendégek nyertek 8 ponttal
09/18 19:53
    Brittney Sykes had her debut on our team
We continued our series of preseason games in Brno, in which our newest player Brittney Sykes, who arrived to our team at the weekend also made her debut with an efficient scoring and and overall useful showing
09/14 20:07


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.